•7/25/2015

A mai barokk templom elődje a középkori Szent Kereszt templom 1517-ben épült. Egy az 1728-ban készült rajz, késő gótikus, falazott, torony nélküli, háromhajós, a főhajóval azonos szélességű, sokszögzáródású szentéllyel ellátott épületet ábrázol. 1737-ből származó források szerint a templomot a német közösség használja. A 18. század végén a hívek nagy száma új temlom építésébe fogtak. Az új épület, amely külsejében a jelenlegivel megegyező, 1799-ben szentelték fel. Az egyhajós, copf stílusú templom tetejét kezdetben zsindely, ablakait már akkor is színes üveg fedte. 39 méter magas tornyában 5 harang függött, amelyből négy a korábbi templomépületből származott. A főoltár olajfestményét,amely Jézus keresztelését ábrázolja, 1799-ben a budai Falkoner festődinasztia leszármazottja, József Ferenc készítette. Az oltárba a felszenteléskor Szt. Piusz és Szt. Vince ereklyéit helyezték el. A főoltártól jobbra álló Szt. Anna oltár ugyancsak Falkoner Jószef Ferenc alkotása. Érdekesség a bal oldalon található oszlopos Nepomuki Szt. János-oltár, a 'molnárok oltára', amelyet a molnár cég adományozott 1830-ban. A 2 manuálos, 12 regiszteres Rieger-orgona 1923-ban készült. A templom bejáratától balra a Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolna található.
Az épület belsejét 1994-ben Patay László festőművész szekkókkal ékesítette. Műve az egyik legnagyobb 20. századi egybefüggő szekkó Közép-Európában ( 625 négyzetméter). Fő témája Jákob álma bibliai jelenetekre építve. A művész a bejárattól balra Ráckeve neves  és kevésbé ismert alakjait örökítette meg. Forrás: a templom ismertetője.
Bármelyik képre kattintva indíthatjuk a panorámák betöltését, ezt követően a képek közötti váltás a bal alsó sarokban található 1,2-ra történő kattintással történik.

This entry was posted on 7/25/2015 and is filed under , , , . You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

0 megjegyzés: