•11/17/2011


"A ma is működő neogótikus (a tervező szerint 'francia gót stílusú') újlaki zsinagógát (a hajdani Zsigmond, a mai Frankel Leó utcában) udvarbelső beépítésével Fellner Sándor alakította ki 300 hívő részére. Felszentelésére 1888. augusztus 8-án került sor. A zsinagógát eredetileg szabad térbe építették, bejárata a Zsigmond utcából nyílt, homlokzata pedig a Dunára, illetve az Árpad fejedelem útjára nézett. 1928-ban azonban, a kor kívánalmainak és a fejlődő hitközség sokirányú funkcióinak megfelelően, hatemeletes bérházzal építették körül. Ennek terveit Jakab Dezső és Soós Aladár műépítészek készítették. Az utca felől magas, árkádos, vasráccsal záródó kapualjon keresztül kedvező rálátás nyílik a zsinagóga homlokzatára. A zsinagóga köré emelkedő bérházat úgy építették, hogy a templom ne puszta falsíkok közé kerüljön, hanem mindkét oldalról függőfolyósok határolják, ahonnan a zsinagógára tekintve különösen hangulatos, mondhatni misztikus kép tárul elénk. Az épületben hitközségi irodák, díszterem, téli imaterem és alkalmi talmud-tóra iskola is helyet kapott."
Részlet Kormos Péter, Villányi András, Raj Tamás: Budapest Zsinagógái című könyvből. A zsinagóga web oldal: www.frankel.hu
This entry was posted on 11/17/2011 and is filed under , , , . You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

0 megjegyzés: